2011. június 30., csütörtök

Boltmustra: Feng Shui üzlet Baja Szenes u. 10. a városi piac mellett

A bolt  a városi piac főbejárata és a főiskolai kollégium közötti kis utcában található, és lépcsőkön keresztül lehet megközelíteni. Közel van ide a Halászpart, a Fő tér, és a sétáló utca, de a Szenes utca túlsó végénél található Kamarás étteremnél jobbra fordulva és a nyilakat követve könnyen és gyorsan elérhető az autóbusz-pályaudvar is. Éppen egy szerdai napon érkezem, amikor éppen piacnap van a városban. Még a piac bejáratánál elég sokan nyüzsögnek, de a Szenes utcába már nem jut el a tömeg.
A bolt már inkább az utca másik végén található közel a Kamarás étteremhez. Meglehetősen feltűnő és dizájnos cégére van a helynek, ami a kirakatra is jellemző. Utóbbi meglehetősen jó belátást nyújt az üzletbe, tehát a bámészkodó eldöntheti, hogy akar-e itt vásárolni, vagy nem. A kirakatra mindig kiteszik az éppen aktuális ezoterikus-vagy feng shui tanfolyam kezdési időpontját és a jelentkezési feltételeket.
Ami nagyon ötletes még a kirakatüvegen, az a pirossal odarajzolt ún. lo shu négyzet, amely a feng shui egyik iskolájának, az amerikai eredetű Háromajtós Iskolának az életterületeit jelzi. Ez alapján is be lehet rendezni egy lakást, vagy egy helyiséget, és elég gyors, de nem túl tartós eredményeket hoz. Mindez nem keverendő össze a 8 szögű báguá térképpel, amely a feng shui Iránytű Iskolájának az életterületeit mutatja meg. A kirakat még azt is hírül adja, hogy a bolt Ternay Antalné feng shui tanácsadó tulajdona, akinek a telefonszáma az üzletben több helyre is ki van téve.
Na, de ennyi melléduma után, lássuk az üzletet! Miután kora reggel érkezem, én vagyok az egyetlen érdeklődő, ami nem is csoda. Mikor belépek, szemüveges eladónő üdvözöl, és egyből fel is ajánlja a segítségét, amit köszönettel elhárítok. Lehet, hogy jól is teszem, mert hamarosan másik hölgy érkezik, aki az eladónő ismerőse lehet, mert hamarosan baráti csevegésbe kezdenek. Eközben én zavartalanul nézelődhetek.  
A bolt kínálata elsősorban a feng shui szobrocskákra épül, amelyeket sötétbarna színű fából készült polcos szekrényekben helyeztek el. Jó pont az üzlet számára, hogy a szobrokat a feng shui 8 életterülete alapján csoportosították.
Mindegyik életterületet felirat jelzi a szekrények tetején, úgyhogy érdemes felfelé nézni. Egy-egy szobor többféle életterülethez is tartozhat, pl a nevető Buddha tipikusan ilyen, mert szerencsét, és boldogságot hoz. A nevető Buddha többféle méretben kapható a kicsitől az egészen nagyig, és az árak is ennek megfelelően alakulnak. Ha már az árakat emlegetem, a kis méretű szobrok ára egységesen 800 forint, ami elég korrekt úgy hiszem.
Az üzlet középpontjában a különböző fogasokon különböző szélcsengők és drágakövekből készült nyakláncok kaphatók. Az ásványokból marokkövek, karkötők is kaphatók, de ezek elzárták a vevők elől egy vitrinbe. Marokkövekből igazából nincs túl széles választék, csak a legnépszerűbbek kaphatók, pl. rózsakvarc, hegyikristály, ametiszt, ónix, láncokból sokkal többfajta van.
Miután a kínai kultúra szerves része a különböző füstölők gyújtása tértisztításhoz, meditációhoz, ezért egy feng shui üzletben elengedhetetlen az efféle termékek árusítása. Itt, a bajai üzletben rengetegféle Hem füstölő kapható, egy részük egykomponensű, más részük pedig keverék.
A bajai üzletben könyvek is kaphatók, kis forgatható állványokon, de ezeknek nincs túl sok közük a feng shuihoz, sokkal inkább a Vonzás Törvényéhez, ami egy feng shuival kapcsolatos boltban eléggé meglepő.
A hely hétköznaponként fél hatig, szombatonként fél egyig várja a látogatókat. Önálló honlapjuk nincs, viszont a Facebookon megtalálhatóak.

Kapcsolódó olvasnivalók:

Boltmustra: Írisz Gyógytár Baja Kossuth u. 8.
Boltmustra: Lótusz feng shui bolt Szolnok Baross u. 45. a vasútállomásnál
Boltmustra: Ajándéksziget ezoterikus és feng shui kellékek boltja: Szeged Retek u. 12/b
Boltmustra:: Árnika Natúrbolt Baja Deák F. u. 12.
Boltmustra: Zöld Sarok Biotéka Baja Türr I. u. 12.
Boltmustra: Sass Fészek Zalaegerszeg Kossuth u. 4-6. a Csipke Üzletházban
Boltmustra: Feng Shui ajándék Nagykanizsa Sugár u.2.
Boltmustra: Mantra ezoteirkus és feng shui üzlet Szekszárd Tinódi u. 4.
Boltmustra: Tigrissze ajándék-, feng shui-és ásványbolt Eger Bajcsy-Zsilinszky u, 17.
Ingyenes feng shui leckék plusz két ingyen letölthető ajándék e-könyv!
Boltmustra: Kelet Varázsa távol-keleti ajándék-és ezoterikus bolt Budapest XXI. Kossuth L. u. Csepelen
Boltmustra: Gangesz Ajándékbolt és Ezotéka Eger Érsek u. 13-15.
Boltmustra: Elixír gyógynövény Baja Szentháromság tér 7.
Boltmustra: DiétázókBoltja Baja Kálmán király u. 15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése