2012. február 11., szombat

Boltmustra: Bi-Jó Kuckó Biobolt Szekszárd Széchenyi u. 38.

Ez egy viszonylag új üzlet Szekszárd főutcáján, annyira, hogy még itt az interneten sem találtam nyomát a különböző adatbázisokban, ezért aztán nem is számítottam rá, hogy a Széchenyi utcai gyógynövényszaküzlettel szemben is van egy biobolt, úgyhogy majdnem elmentem mellette. Szerencsére azonban jó a szemem, na meg egy utcára kirakott táblán felirat hirdeti, hogy a boltban Varga-féle gyógygombák is kaphatóak.
Nosza, akkor feltétlenül meg kell néznem ezt az üzletet-gondoltam, és be is léptem a boltba, amelynek a létét egyedül az ajtón látható felirat jelzi, tehát nincs cégér.
Az üzlet egyébként tök üres, egyedül egy hosszú, barna hajú eladónő van benn, aki barátságosan üdvözül, és a segítségét is felajánlja, de én csak nézelődni jöttem.

Ebben a közepes méretű boltban táplálékkiegészítőket, kozmetikai-és gyógytermékeket, biotisztítószereket reform élelmiszereket, továbbá gyógypapucsokat és gyermekcipőket árulnak.
Utóbbi kettőt a bejárattól balra helyezték el úgy, hogy azon az oldalon végig cipők és papucsok vannak.
A cipők 2-3 éves gyerekek lábára illenek, a papucsokat viszont felnőtt hölgyek lábára tervezték. Ez utóbbi azért van, mert a hagyományos női cipők nagyon kényelmetlenek és rendkívül igénybe veszik a lábat és a gerincet, míg ezek a gyógypapucsok megszüntetik a terhelést. Éppen ezért ezek a papucsok lúdtalpasok számára is kiválóak. Itt az üzletben kétféle márkát is árulnak közülük: Berkemannt és Dr. Batz-ot, előbbit ráadásul itt hazánkban gyártják, Kiskunfélegyházán.

A bejárattal szemben hátul kaptak helyet a táplálékkiegészítők, amelyeknek a legnagyobb része szabadon hozzáférhető, csak egy kis részüket tették az eladói pult mögötti polcokra. A táplálékkiegészítők részben vitamin-és ásványi anyag tabletták, részben pedig növényi, vagy állati kivonatok ugyancsak tabletta formájában.
Nem mondhatnám, hogy széles a választék, inkább korrekt, de hát maga a város sem nagy.
Kétféle forgalmazót itt biztosan megtalálsz: a Superwellt és a  Vitaminkirályt .
A Superwellről annyit kell tudni, hogy vitaminkeverékeket forgalmaz, amelyek csak bizonyos funkciókat látnak el, tehát nem multivitaminokról van szó. Kaphatók tőlük immunerősítő, fogyókúrás, szív-és érrendszervédő, ízület-és csontvédő, bélrendszer-húgyutak-és prosztataerősítő vitaminkeverékek, továbbá az ún. szépségvitaminok.
A Superwell termékei közül az összes kapható itt az üzletben, a Vitaminkirály termékei közül viszont csak a kínálat egy része vásárolható meg itt. Ha esetleg olyan terméket vásárolnál itt, ami mégsem kapható, akkor vigyél el innét a boltból egy ingyenes Vitaminkirály katalógust, és rendeld meg onnét, vagy pedig online innen a fenti címről. Ha a Superwell termékeit szeretnéd jobban megismerni, akkor kattints egy bekezdéssel feljebb a márkanévre, és egyenesen a hivatalos oldalukra jutsz.
A Varga-féle gyógygombákból többféle is kapható, pl. Aquanax, Cranalgon, Dietanax, Epigalloc, Flavogenin, Gastroanax, Immunax, Neuranax, stb. Ezek mindegyike a szervezet más pontjára hat, pl. anyagcsere gyorsítása, idegsejtek védelme, vízháztartás szabályozása, húgyúti fertőzések csökkentése, na meg persze a rákbetegség kialakulásának megelőzése. Ha érdekelnek a gyógygombák részletesebben is, akkor kattints ide

A kozmetikai -és gyógytermékek választéka nem valami széles, de samponok, hajszeszek, fogkrémek,  baba-és gyermekápoló termékek, ránctalanító krémek és D'Oliva termékek, Naturland gyógykenőcsök azért kaphatók a bejárattól jobbra, leghátul.
Samponok közül én csak a Dr. Immun gyógysamponját láttam, de hajszesz is kapható tőlük. Utóbbi termékek közül a Bánfit és a Varga Miklós-féle hajcseppeket is meg lehet  vásárolni. Mindegyik olyan gyógynövényeket tartalmaz, amelyek megállítják a hajhullást és serkentik a hajnövekedést. A Varga-féle hajcseppek hölgyek részére különösen ajánlottak, mert sajnos már közülük is egyre többen panaszkodnak hajhullásra/kopaszodásra.
Az üzletben kapható babák és gyermekek részére kifejlesztett kozmetikai termékeket a spanyol Babé forgalmazza.  A termékcsalád babafürdetőt, sampont, popsikrémet és fényvédő szereket tartalmaz, amelyek mind kaphatók itt.

A ránctalanító krémek közül szeretnék bemutatni egy olyan terméket, amellyel eddig még soha nem találkoztam, ez pedig a spanyol Armonia Helix Aspersa termékcsalád, amelynek a hatóanyaga egy tengeri csigafajta nyálkájának a kivonata, amely kollagénben, elasztinban és vitaminokban rendkívül gazdag. Ráncfeltöltő és kisimító hatású, amely feszesebbé teszi a bőrt, miközben hidratál és regenerál.  Itt az üzletben én szemránckrémet láttam, de amúgy kapható kézkrém, arckrém és testápoló is.
A D'Oliva termékcsaládból sajnos nem kapható a teljes kínálat, csak testápoló, arc-és szemránckrém. Ezek a termékek eredeti olasz olívaolajat tartalmaznak, amely hidratálja a száraz, vízhiányos bőrt, ezáltal a ráncokat is kisimítja.
A fogkrémek közül Lacalut és ayurvédikus termékek kaphatók. A boltban kapható gyógykenőcsöket a Naturland forgalmazza, és elsősorban mozgásszervi panaszokra és gyulladásokra jók.
A kozmetikai termékek alatt találhatók a biotisztítószerek, amelyekből megintcsak nem túl széles a választék, de  folyékony mosószerhez, mosódióhéjhoz és folyékony mosódióhoz továbbá szódabikarbónához azért hozzá lehet itt jutni.

Ugyancsak a bejárattól jobbra helyezték el a reform élelmiszereket is, a kozmetikai termékek mellett. Egy pici hűtőbe tették a laktózmentes főzőtejszínt, tofut, kókuszolajat és pálmazsírt, mert ezek hűtést igényelnek.
Ha diéta miatt speciális étrendet kell tartanod, akkor gyere be bátran, mert cukorbetegeknek és lisztérzékenyeknek széles alapanyag-választék áll rendelkezésre.
Cukrosoknak a Dia-Well termékeit ajánlja az üzlet, amely diabetikus liszteket forgalmaz sütikhez, pl. linzerhez, muffinhoz, pitékhez, illetve lángoshoz is, bár utóbbi már nem süti, de azért finom. Ugyancsak cukorbetegek részére ajánlott a xilit, stevia és nádcukor használata, amelyek egyensúlyban tartják a vércukorszintet. Itt az üzletben mindegyik kapható.
A lisztérzékenyeknek gluténmentes táplálkozást kell folytatniuk, ami azt jelenti, hogy másféle alapanyagokból kell elkészíteniük ételeiket. Manapság  ezeknek az alapanyagoknak a beszerzése  már nem akkora probléma, mint régebben. Itt ebben az üzletben is elég sokféle gluténmentes élelmiszer beszerezhető, pl. gluténmentes lisztkeverék, sokféle Cornito tészta mindenféle formában, 2 féle Barbara süti, illetve többféle sütipor, pl. muffinpor, linzerpor, stb. 
A lisztérzékenyek ugyancsak használhatják az itt kapható rizs-, hajdina-és kukoricalisztet, mert ezek szintén gluténmentes gabonából készültek. 
Ha nem diétázol, akkor válogathatsz a sokféle tönkölyből készült tészta, illetve a tönköly-, zab- és búzalisztek közül is. Természetesen magvak is kaphatók.

A bejárattól jobbra eső polcokon helyezték el a filteres és szálas teákat közvetlenül a bejárati ajtó mellett. Mindkét fajtából elég széles a választék, csak győzz választani. A filteres gyógyteákat a Herbária Patikája és az osztrák Neuner's forgalmazza. Utóbbi csak keverékeket gyárt, de itt az üzletben nem kapható az összes fajta, csak az ún. wellness teák, a speciális teák (pl. maté, pu-erh, rooibos) már nem.
A Herbária Patikájától csak monoteák kaphatók itt. A közismert Naturland márkától csak gyümölcsteákat lehet itt venni. A többi biobolttal ellentétben itt filteres fekete teák is kaphatók a Whittard of Chelsea-tól. Ugyanez a márka zöld teákat is forgalmaz, amelyek itt szintén kaphatók. Utóbbi két teafajta többféle ízesítésben is hozzáférhető itt az üzletben.
A szálas teákból is lehet itt többféle márkát kapni, pl. Juva Pharma, Mama Gyógynövényei, Herbária Patikája, Fitodry, Adamo-Fitt.
A bolt minden hétköznap 17 óráig tart nyitva, de úgy emlékszem szombat délelőtt is várják a vevőket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése