2012. február 19., vasárnap

Boltmustra: Gyógynövénydiszkont Székesfehérvár Budai út 16.

Már van egy ugyanilyen nevű üzlet Fehérváron a palotai úti Alba Házban, ami azt jelenti, hogy a két üzlet tulajdonosa ugyanaz, csak éppen az Alba Házban található bolt később nyitott meg. Ez a Budai úti üzlet a régebbi, de nem tudom, mikortól nyitott meg, csak azt, hogy elég régen megvan már. A Budai úti bolt a város egyik legforgalmasabb utcáján található meg, úgy, hogy a Távírda utcai elágazástól a megyei kórház felé kell menni pár métert. A bolt egy ódon házban található, felette egy barna táblán zöld felirat jelzi az üzlet létét.
Igaz, hogy a Budai út nagyon forgalmas és zajos, de ebbe a boltba már csak kevés látogató jut el, valószínűleg azért, mert az üzletet zárás előtt fél órával keresem fel, na meg a pláza is sok embert elszipkáz a belvárosból.
A boltban egy barátságos szőke hölgy az eladó, aki felajánlja a segítségét is, de én csak nézelődni jöttem, szerencsére van mit.

Az árukínálat és az üzlet területének nagysága hasonló a Palotai úti üzlethez, bár vannak különbségek is: például itt a Budai úti üzletben nincs annyi egzotikus teafajta, csak fekete-, gyümölcs-, gyógy-és zöldteák kaphatók.
A kozmetikai termékekből itt szélesebb a választék, akárcsak az élelmiszerekből. A másik üzletben elsősorban a diétás élelmiszerek választéka volt széles, a többi reformélelmiszeré nem annyira. Itt a Budai úti üzletben sincs panasz a diétás élelmiszerek választékára, de a többi reform élelmiszerből is korrekt választék áll rendelkezésre, pl. tészták, olajok, felvágottak.
A táplálékkiegészítők választéka gyakorlatilag ugyanaz, mint a Palotai úti üzletben, csak éppen itt a Budai úton a vásárlók által is szabadon hozzáférhetők.

Most akkor lássuk a választékot picit részletesebben! Közvetlenül a  bejárat melletti polcokon balra tették a teákat csaknem végig a hátsó traktusig, amely egy lépcsőfokkal feljebb található.
Itt az üzlet elülső részében viszont csak a gyümölcs-, a zöld-, a fekete és a gyógyteakeverékek vannak, amelyeknek a jelentős része filteres változatban kapható, kivéve talán az Ahmad filteres fekete-és zöldteáit, amelyek szálasak és többféle ízben kaphatók elég drágán, illetve a Mecsek dobozos szálas gyógyteakeverékeit.
Gyümölcsteák közül a Mecseken kívül még a London Fruit&Herb és a Teekanne termékeit veheted meg itt, de ezekből nem annyira széles a választék.
A gyógyteakeverékek közül a Pavel Vana, az Apotheke, a Pannonhalmi és a Naturland teáit vásárolhatod meg itt. Ezekből igen széles a választék összesen is, meg márkánként is, ugyanis az egyes márkákon belül csaknem mindegyik fajtát forgalmazzák itt az üzletben.
Ezen kívül még a Malmos Natúr Varázs, a Csala Varázs és a Joshi Bharat teakeverékei kaphatók még itt. Az előbbi kettő méregtelenítő-fogyasztó hatású, míg az utóbbinak a lúgosító teája ismert. A Csala-féle teával vigyázz, mert hamísítják.

Mint említettem korábban az üzletnek van egy hátsó traktusa is, egy lépcsőfokkal feljebb, mint az elülső rész. Ide helyezték a reform élelmiszereket, a gyógyteák többi fajtáját és a speciális vizeket.
Folytassuk is a teafajták további ismertetését! Itt a hátsó részben kizárólag az egykomponensű gyógyteákat helyezték el filteres és szálas változatban egyaránt. A filteres teákat a Herbária Patikája, a Naturland és a Mecsek forgalmazza, míg a szálas teákat a Mama Gyógynövényei, a Fitodry és a Juva Pharma. Mindegyik márkából figyelemre méltó a választék, bár a Juva Pharma nem annyira képviselteti magát.
Még mindig az italoknál maradva: vásárolhatsz itt Oximix oxigénes vizet is, amely külsőleg nagyon emlékeztet a szikvizes palackra. Csakhogy ez nem szóda, mert nincs benne szén-dioxid, ehelyett oxigénnel dúsították fel a vizet. Éppen ezért az Oximix kiváló az oxigénhiányos állapotok és a krónikus fáradtság megszüntetésére. Hozzáadott cukrot nem tartalmaz, ezért cukorbetegek is ihatják, sőt nekik kifejezetten ajánlott a fogyasztása. Enyhén lúgos kémhatású is, tehát a lúgosító diétába is bele lehet illeszteni. Ha bővebb információt szeretnél megtudni a lelőhelyekről, illetve az árakról, akkor kattints feljebb a márkanévre.

A reform élelmiszerek közül, mint említettem igen komoly diétás élelmiszer-választékot találsz itt, ami elsősorban a cukorbetegeknek és a lisztérzékenyeknek jelent örömhírt.
A cukorbetegek a Dia-Well termékei közül válogathatnak, ami többféle lisztet, illetve sütiporokat és tésztákat jelent. A lisztek részben kenyérhez, részben lángoshoz, részben linzersütéshez készültek, tehát tudsz választani, attól függően, hogy mit szeretnél éppen elkészíteni.
A lisztérzékenyek részére készült gluténmentes élelmiszerek kínálata is igen figyelemre méltó, mert csaknem minden fajta élelmiszert be tudsz itt szerezni, kivéve talán az olajokat. Lisztek közül kapható gluténmentes általános lisztkeverék, továbbá sárgaborsó-, kókusz-, rizs-és kukoricaliszt is. Utóbbiak is mind gluténmentesek, csak sajnos a sárgaborsó és a kókusz nagyon drága (kb.1000 forint körül van az ára) és elég kis adag.
Tészták közül nagyon sokféle van, ezeket Cornito és Pasta d'Oro márkanéven keresd. A különböző készételek porított változatai már gluténmentesen is kaphatók a Mester Család forgalmazásában, pl. pizzaszószpor,  levesporok többféle, bolognai és milánói mártásporok, illetve lisztek kenyérhez, pizzához, palacsintához, egyéb sütikhez. Bővebb információhoz kattints kicsivel feljebb a márkanévre.
Akik nem diétáznak, azok választhatnak a sokféle fűszer, a kender-és lenmag olajok, a nagyon sokféle tönkölyös tészta, és a hűtőben tárolt szójatartalmú felvágottak, párizsik és tofuk közül.

Visszatérve a bolt elülső részébe, lássuk a kozmetikai és gyógytermékek, na meg a táplálékkiegészítők választékát, amelyeket a bejárattól jobbra helyeztek el.
A kozmetikai és gyógytermékek kínálata meglehetősen korrekt, sok minden kapható a samponoktól kezdve a gyógykenőcsökig és krémekig.
Többféle masszázskrém-és olaj is kapható kisebb-nagyobb kiszerelésben, amely különösen a mozgásszervi betegeknek jelent jó hírt. Ezek közül kapható kifejezetten méregtelenítő hatású olívás masszázskrém-és olaj, amely a cellulitiszre is kiváló hatással van, ugyanis eltünteti a méreganyagokat, és feszesíti a bőrt, ezáltal a ráncokat is megszünteti.
Ha már a cellulitiszt emlegetem, akkor kapható még egy termék, amely kifejezetten erre a problémára való: ez pedig a Rekongem paprikás alakformáló pakolás. A paprika hatóanyaga a kapszaicin értisztító, méregtelenítő és fájdalomcsillapító hatású, de elégeti a zsírt is. Márpedig a cellulitisz a bőr alatt lerakódó zsírcsomókat jelenti, amely nők millióinak keseríti meg az életét, testsúlytól függetlenül. A pakolás rendszeres használata tehát feszesíti a bőrt és eltünteti a ráncokat is.
Még mindig a bőrproblémáknál maradva: a fejbőr problémái is sok embernek jelentenek problémát, vagy azért, mert fokozottabban zsírosodik, esetleg kiszárad, vagy azért, mert erőteljesen hullik a hajuk és kopaszodnak. Ezekre a problémákra az üzlet a Dr. Immun sampont és hajszeszt, továbbá, a Varga hajcseppeket ajánlja.
Hölgyek részére többféle ránctalanító és bőrápoló krém is kapható.

Táplálékkiegészítők terén, mint említettem meglehetősen széles a választék, általában a legtöbb agyonreklámozott termék kapható itt is. A táplálékkiegészítők egy része vitamin-, vagy ásványi anyag tabletta, míg a másik része valamilyen növényi, vagy állati gyógyhatású kivonat. Többnyire ez utóbbiak is tabletta formájában találhatók meg.
Az üzletben kapható márkák közül a legismertebb a Dr. Herz, a Superwell és a Béres. A legutóbbi márkát már nem kell senkinek sem bemutatni, és lassan a Superwell is egyre ismertebb lesz a vitaminkeverékeivel, köszönhetően Hujber Ferencnek és Sütő Enikőnek. Itt a boltban mindegyik terméküket láttam.
A Dr. Herz egy német márka ők is étrendkiegészítőket forgalmaznak, mono-és multivitaminokat egyaránt.
A Gyógynövénydiszkontban elég sokféle termékük kapható, főleg a multivitaminok.
Az üzlet hétköznaponként este hatig, szombaton pedig délig van nyitva, önálló honlapjuk nincsen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése