2012. július 15., vasárnap

Boltmustra: Herbárium gyógynövény-és biobolt Győr Szigethy A. út 74-76. az Adyvárosban

Ezúttal egy külvárosi üzletben jártam, amely Győr DK-i részén, a jórészt 10 emeletes panelszörnyekből álló Adyvárosban található, a Szigethy A. úton. Az utca a város egyik fontos helye, ahol elég sok helyi járatú busz közlekedik, sőt távolságiak is! Közel van a Megyei Kórház, a Városi Könyvtár és a vásárcsarnok is, de a városközpont gyalog elég messze van, a legjobb busszal, vagy kocsival bemenni a városba.
A bolt az egyik tízemeletes szörny aljában található, közel a Tihanyi Árpád úti sarokhoz, ami azt jelenti, hogy hétköznaponként elég nagy a forgalom.
Miután egy lakótelepi üzletről van szó, én valami kisebb garázs jellegű üzletet várok, ahol nincs túlzottan széles áruválaszték, ehhez képest a Herbárium egy kifejezetten nagy üzlet, széles választékkal, szóval kellemesen csalódom. Sőt, kimerem jelenteni, hogy a Bio ABC mellett még ez a hely is Győr egyik legprofibb bio-és gyógynövényüzletei között van! Mindez kitűnő hír a lakótelepen lakók számára, akik éppen a pont emiatt nem akarnak bemenni a belvárosba.
Én szombat délelőtt nem sokkal zárás előtt keresem fel a helyet, de még így is betérnek hárman-négyen vásárolni. A kasszánál egy szőke eladónő teljesít szolgálatot, de rám se bagózik, inkább a barátnőjével társalog, ami mondjuk egy rossz pont a helynek, de a széles áruválaszték miatt ez talán megbocsátható.
Egy meglehetősen hosszú üzlethelyiségről van szó, amelynek két ajtaja (bejárat-kijárat), és kirakata is van, továbbá jól látható tábla felirattal az üzlet felett, hogy mégis mit árulnak itt.

A bejáratnál közvetlenül pár fajta gyógypapucsba és gördülőtalpas cipőbe ütközhetsz, de ezekből nincs valami sok.
A bejárat mellett balra a sarokban Oximix és Pi-Víz látható a földön, ebből az Oximix literes kiszerelésben kapható.
Ugyanitt a sarokban van egy kis hűtő, amelyben tofu-és szójatermékek (krémek és felvágottak) vannak.
A bejárattól balra levő polcokon magvakat találhatsz elég széles választékban, illetve ugyanitt gyümölcscukor is van.

A bejárattal szemben levő polcnak az egyik felén sokféle olaj (mák, szőlőmag, lenmag, kendermag, máriatövis, ligetszépe, búzacsíra, olíva, Paleolaj), gyümölcsszörp, és Dr. Steinberger ivólé, továbbá elég sokféle pástétom, na meg kókuszolaj is van.
Ugyanennek a polcnak a másik felén sokféle diabetikus élelmiszert találsz, például csokikat, sütiket, nápolyikat és nyírfacukrot is.
A bejárattal szemben leghátul vannak a lisztérzékenyek gluténmentes élelmiszerei, amelyekből olyan sokféle van, hogy gyakorlatilag szinte mindenféle étel reformváltozatát el lehet belőlük készíteni. Többféle Schar és Barbara kenyér-illetve sütiliszt kapható, de egész sütik is vannak a Barbarától elég sokféle, de egész kenyereket is tudsz venni, ha nem akarsz a sütéssel bajlódni. Az elfoglalt embereknek kiváló alternatívát jelentenek a Mester Család készétel-porai, amelyekből megintcsak sokféle kapható, például levesporok, mártásporok, pizzaszósz, keksztekercs-, illetve egyéb süti-és pudingporok. Ezenkívül még elég sokféle Cornito márkájú száraztészta is van dögivel.
Ha nem diétázol, akkor választhatsz a többféle Piszkei Öko péksüti közül, de ezekből nem kapni olyan sokfélét. Ezek a sütik elsősorban tönkölyből, vagy zabból készülnek, amelyek jobban eltelítik a gyomrot, mint a hagyományos pékipari termékek, ezért is van az, hogy egy-egy fajta süti csak kis kiszerelésben kapható.

A sütik mellett helyezték el a Biotech Usa táplálékkiegészítőket, amelyekről annyit kell tudni, hogy testépítőknek fejlesztették ki őket, és brutálisan felfújt izmokat csinálnak.Itt a Herbáriumban elég sokféle kapható belőlük, többnyire közepes, vagy nagy kiszerelésben. Utóbbiak kb. akkorák, mint a fejem, de láttam extra nagyokat is, amik még ennél nagyobbak voltak.
Ahogy haladunk jobbra, a kassza felé, látható két baromi hosszú polc, amely közül az egyiken végig gyógy-és gyümölcsteák vannak filteres, szálas, illetve darabos változatban egyaránt.
Kezdjük is mindjárt a gyümölcsteákkal, amelyeket a Dr. Tea, a Teekanne és a Herbária Patikája gyárt.
A filteres Dr. Teából nincsen valami sokféle, Herbária Patikájából viszont már elég izgalmas a választék, bár ők nem gyártanak egyébként túl sok fajta gyümölcsteát. Itt az üzletben filteres és darabos változatban egyaránt megtalálhatod őket. A különböző hipermarketekben is megtalálható Teekanne az egyik legismertebb gyümölcstea-gyártó cég, amely itt a Herbáriumban is jelen van a sokféle filteres gyümölcsteáival.
A gyógyteák közül a Herbária Patikája van leginkább jelen a boltban filteres és szálas teáival egyaránt. Mindkét változatból szerencsére rengeteg van, mondjuk a filteres teák kb. fele részben keverékek.
Ugyancsak erősen jelen vannak még a helyen a Pannonhalmi és a Mecsek márkák is, utóbbiak filteres és szálas változatban is kaphatók, de a filteres változatból több van.
A kínai filteres teák választéka is elég erős, a Naturland teakeverékeiből viszont nincsen valami sokféle.

A másik hosszú polcon a teákkal szemben a különböző kozmetikumok és gyógytermékek kaptak helyet, például elég sokféle masszázskrém-és olaj, fogkrémek (Lacalut, Elmex, Parodontax, szóval ilyen ínygyulladásra és fogérzékenységre való termékek), samponok (Varga, Dr. Immun, Revalid, Dr. Chen,  pár fajta Tulasi, pár fajta Faith In Nature), hajszeszek hajhullás ellen (Bánfi, Naturland), tusfürdők (Tulasi), sokféle ránctalanító krém hölgyek részére, gyógykenőcsök (sokféle Naturland és Biomed), továbbá az Omnia Botanica olasz natúrkozmetikum-család tagjai (testápolók, arckrémek, samponok). Az Omnia Botanica tagjai is mind gyógynövénytartalmúak, és 100%-ig természetes alapanyagokból készültek.
Az üzletnek a kijárathoz közeli, kassza melletti részén vannak a táplálékkiegészítők, amelyek többnyire vitamin-és ásványianyag tabletták, továbbá növényekből készített kivonatok, de kaphatók kolloidok is.
A hely hétköznaponként délután hatig, szombatonként pedig délután egyig tart nyitva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése