2012. november 25., vasárnap

Boltmustra: Diétázók Boltja Baja Kálmán király u. 15.

Ez a lisztérzékenyek számára készült Mester Család termékek központi elárusítóhelye, ugyanis egy bajai cégről van szó, amely pár éve kezdett el különböző gluténmentes termékeket gyártani lisztérzékenyek számára.
A vegyészmérnök Mester házaspárnak ugyanis a kislányuk is ezzel a betegséggel kénytelen együtt élni, de a szülők azt tapasztalták, hogy meglehetősen hiányos az ő részükre kapható ételválaszték. Éppen ezért úgy határoztak, hogy inkább ők maguk készítik el a hiányzó ételeket. Azóta a kis bajai cég elég jól kinőtte magát, és saját üzemük, na meg pékségük van, ahonnét az ország minden részébe elszállítják a termékeiket.

A bajai üzletükbe már régebb óta szerettem volna eljutni, de mivel messze lakom, ezért csak idén ősszel sikerült ez a művelet. A hely a városközponttól kb. negyed órányi sétára található a város déli részén, kertvárosi övezetben. Legegyszerűbben a Szabadság utcáról közelíthető meg, ahonnét a posta után kell lefordulni jobbra, de a Wesselényi utcáról is jöhetsz. Az utcán jár a helyijárat is, az üzlet pedig a buszmegállótól nem messze található egy sátortetős kis házban.
 Különösebb dizájn nincs se belül, se kívül, a bolt helyét is mindössze egy tábla jelzi az ajtó felett. Amikor belépek az üzletbe senkit sem látok, még egy árva eladó se, de hamarosan előkerül az irodából egy kedves, rövid hajú, fiatal hölgy, aki kifejezetten barátságos, segítőkész. Mondom, hogy csak nézelődni jöttem, de ő ezt is kedvesen veszi tudomásul.

A hely elsősorban gluténmentes termékeket árul, de ha cukorbeteg, esetleg tej-vagy tojásallergiás vagy az sem probléma, mert ilyen termékek is kaphatók. Minden élelmiszer csomagolásán fel van tüntetve ugyanis az, hogy mi az amit tartalmaz, és mi az amit nem, de nyugodtan kérj segítséget a személyzettől, vagy pedig nézd meg a honlapjukat, ahol minden információt megtalálsz magáról a betegségről, a termékekről, de különböző recepteket is találhatsz itt.
A cukorbetegek részére elsősorban diabetikus lisztek, tészták, szörpök, csokik és müzliszeletek kaphatók, de érdeklődj az eladótól, hogy egészen pontosan milyen élelmiszereket fogyaszthatsz, de rendelhetsz is különböző tortákat, sütiket mindenféle alkalomra. Mindez a lisztérzékenyekre is érvényes természetesen.

A diabetikus termékek a bolt elején a bejárattól jobbra találhatók akárcsak a különböző gluténmentes olajok (mák, földimogyoró) és a májkrémek.
A gluténmentes Barbara és Schar kekszek, na meg az egész kenyerek is a bejárattól jobbra vannak, csak éppen hátrébb. A kekszekből nincsen olyan széles választék, viszont a kenyerekből elég sokféle van.
Ebben az esetben is ugyanaz érvényes, mint a sütikre: azaz tudsz rendelni mindenféle pékipari terméket akár diabetikus, tej-vagy tojásmentes változatban is, mert a pékségükben elkészítik. Csak add le időben a rendelésedet.

A sokféle cukrozott és cukormentes szörp, na meg a gluténmentes lisztek egy része a bolt leghátsó részében található, bár a lisztek egy része már nem önkiszolgáló, mert a pult mögött van, ahonnét kérni kell őket.
A lisztek közül mindenféle típus kapható, vagyis tudsz itt venni általános, kenyér-, rétes-és egyéb süteményliszteket is.
 A bejárattól balra levő polcok már az eladói pult mögött vannak, tehát ami élelmiszerek itt vannak, azokat már az eladótól kell kérned. Ide helyezték el a sokféle gluténmentes tésztát, a szintén sokféle Mester Család ételízesítőt, illetve a leves-és mártásporokat, de itt vannak a különböző kenyér-és sütiporok is, szintén a Mester Családtól.

Az eladói pult mellett helyezték el a két hűtőpultot, de ha jól láttam, akkor ez zárva van, tehát szintén az  eladó segítségét kell kérned a kiszolgáláshoz. Az egyikben vannak a különböző pékipari termékek, például mélyfagyasztott pizzaszeletek, szendvicsek, péksütik, stb., a másikban pedig a cukrászsütik. Mindegyikből elég sokféle van, tehát tudsz választani. Cukrászsütikből elsősorban szeletes sütik vannak, de rendelésre bármilyen desszertet elkészítenek, csak add le időben a rendelésedet.
Az eladói pult mellett a bejáratnál egy külön állványon fűszerek is vannak elég sokféle.
A bolt csak délután négyig, vagy fél ötig van nyitva hétköznap délutánonként, viszont elég korán nyitnak reggel. Ha neked ez nem felel meg, akkor nézd meg a honlapjukat és rendelj online a Kapcsolat menüpontban megadott címek segítségével. Ez akkor is jól jöhet, ha történetesen nem vagy bajai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése