2012. november 4., vasárnap

Boltmustra: Ildi Füvesboltja Debrecen Csapó utca 28. a Pulykakakas Üzletházba

Már régóta kíváncsi voltam erre az üzletre, mert sokan dicsérték, hogy ez milyen jó hely, és hogy érdemes ide eljönni. Nos, hát eljöttem én is, és elárulom, hogy nem csalódtam, tényleg van itt minden, amit egy bioboltban-gyógynövény-szaküzletben meg lehet venni, szóval megéri ide eljönni.
A hely nem az utcafronton található, hanem egy kicsit beljebb, a Fórummal szembeni kis utcácskában, a Pulykakakas Üzletház földszintjén. Ahhoz, hogy belépj a boltba, nem kell bemenned az üzletházba, mert az utcáról nyílik a bejárat.
A hely egy hosszúkás folyosóból áll, külön berendezett kirakat nincs, csak jól látható felirat az üzlet fölött. Meglehetősen népszerű az üzlet, mert még délelőtt is jönnek vásárlók, de ettől függetlenül a fiatal barna hajú eladónő odafigyel rám is egy köszönés erejéig. Amúgy a kiszolgálás udvarias és visszafogott, ráadásul úgy tűnik, hogy a hölgy ért is a különböző termékekhez, és nem csak egy báb.

A különböző termékeket meglehetősen jól csoportosították, ugyanis szinte minden fajta termék külön állványt, vagy polcot kapott, kivéve a szálas teákat, mert azokat eléggé összevissza helyezték el az üzlet területén, például egy részük különböző állványokon lóg, más részük pedig a földön található különböző fonott kosarakban. Amúgy ha már éppen a szálas teákat említem, akkor elmondanám, hogy ezek egyszerű fehér zacskós, márkanév nélküli gyógyteák, amelyekből bőven találsz választékon az üzletben.
Filteres teákból is van bőven választék, például  sokféle Herbária Patikája, Naturland, Apotheke és Pavel Vana termékek kaphatók. Utóbbi teákat külön-külön állványokra helyezték a bejárattól jobbra az üzlet elején, míg a előbbi kettőt az eladói pult alatt található polcokra tették.

Élelmiszerek közül is elég sok minden kapható, például sokféle Piszkei Öko élesztőmentes kenyér és péksüti, ugyancsak sokféle aszalt gyümölcs, magvak, pástétomok, tofu, szejtán (búzahús), sokféle szójás felvágott,  az összes Pödör étolaj, illetve pár fajta tönkölytartalmú tészta is. Cukorbetegek és lisztérzékenyek részére is kaphatóak élelmiszerek, bár utóbbiak csak Cornito száraztésztát tudnak csak itt vásárolni, illetve a Pödör olajok közül azokat, amik gluténmentesek. Cukorbetegek részére már szélesebb a választék, ugyanis ők nápolyit, kekszeket, Dia-Wellness mandulalisztet, muffin-és palacsintaport is tudnak itt venni.
A Pödör étolajokról annyit kell tudni, hogy ezek elsősorban csúcsgasztronómiai termékek, ezért főleg szakboltokban árulják ezeket, de miután adalékmentesek és reform alapanyagokból készültek, ezért néhány bioboltban is kaphatók. Azért csak néhányban, mert ezek a termékek baromi drágák, ezért nem tudja mindenki beszerezni őket, de érdemes. Ildinél, argán-bogáncs-, dió-, fenyőmag-, földi mandula-, földimogyoró-, kendermag-, lenmag-, mák-, mandula-, mogyoró-, napraforgó-, pisztácia-, repce-, sárgabarackmag-, szezámmag-és tökmagolajat vásárolhatsz. Ráadásul az olajok egy külön állványon kaptak helyet, hogy minél jobban megtaláld. A tofu, a szejtán (búzahús) és a sokféle szójás felvágott egy kis hűtőben kaptak helyet, mert ezek mind hűtést igényelnek.
Az élelmiszereket általában a bejárattól balra helyezték el, kivéve a Piszkei Öko termékeit, mert azok a bejárattól jobbra az eladói pulton találhatók. A többféle Dr. Steinberger ivólé, és az oxigénnel dúsított vizek pedig leghátulra kerültek.

A különböző kozmetikai-és gyógytermékek viszont a bejárattól jobbra kaptak helyet, elsősorban hátul.
A boltban leginkább a Dr. Organic termékei vannak jelen, mert szinte mindegyikük kapható. Én például aloé verás, olívás, E-vitaminos, mézes és levendulás termékeket láttam, amelyeken belül vannak tusfürdők, samponok, testápolók, stb. Mindegyik hatóanyagot más-más színnel jelölik a flakonokon, hogy biztosabban felismerd. Itt a boltba pedig külön állványra tették őket, hogy könnyebben megtaláld.
A másik népszerű biokozmetikai termékcsalád, amelyik jelen van itt a boltban, a  német származású Weleda márka, amely elég sokféle termékkel van jelen itt a boltban, például babaápoló szerekkel (babafürdető, sampon, bőrápoló krémek, illetve gyerekfogkrémek). A Weleda a mamáknak is segít a terhesség alatt és a szülés után ápolni az igénybevett bőrt, például striakezelő-, gátmasszázs-, illetve emlőápoló olajokkal.
A Weleda a férfiak részére is forgalmaz  borotválkozás utáni termékeket, illetve hidratáló arckrémet. Sajnos, a tinédzserek számára kifejlesztett termékek itt nem kaphatók és fogkrémeket sem láttam tőlük.
A D'Oliva termékek közül már csak arckrémeket árulnak itt, mást nem.
A gyógytermékek közül én Varga sampont, illetve Dr. Immun sampont és hajcseppet láttam hajhullás ellen, továbbá sokféle Biomed és Naturland gyógykenőcsöt mozgásszervi és gyulladásos panaszokra.

Táplálékkiegészítőkből is elég sokféle akad, például Vitaking vitamin-és ásványianyag tabletták, lúgosító, illetve fogyókúrás termékek. Utóbbiak egy része kínai származású. A táplálékkiegészítőket csak az eladó segítségével tudod megvenni, mert a pult mögötti polcokon találhatók.
Persze ez még nem minden: a boltban ugyanis egyéb extrák is várják a látogatókat, például sokféle Hem, Masala, Champa füstölők, illetve kézzel készített szappanok többféle forgalmazótól, amelyek a bejárattól balra kaptak helyet különböző állványokon. Az eladói pulton többféle feng shui szobor is van, pl. elefánt, teknős, béka, stb.
Ha már a feng shuit említem, akkor érdemes tudnod azt, hogy a boltban feng shui tanácsadás is igénybe vehetsz, de a boltban candida-szűrés és Voll-féle állapotfelmérés is működik, de ezekről én nem tudok semmit, érdeklődj a boltban, vagy pedig nézz körül az üzlet honlapján.
A bolt egyébként hétköznap délutánonként ötig, míg szombatonként délig tart nyitva. Ha ez az időpont neked nem felel meg, mert dolgozol, akkor van a Kishatár úti Corában egy másik üzletük is, ahol jóval tovább tartanak nyitva. Sajnos, abban a boltban még nem jártam, de ahogy időm engedi, eljutok oda is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése